A keresztény egyházak jövője

.

Németh Géza könyvbemutató és konferencia Kolozsváron

 

keresztény egyházak jövője címmel tartottak konferenciát Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében 2014. február 5-én. Az ünnepi eseményen megjelent résztvevőket Rezi Elek, a felsőoktatási intézmény rektora, egyben házigazdája köszöntötte. Zalatnay Istvánlelkész, a rendezvény főszervezője elmondta: – A konferencia témája Németh GézaMiért fontos az egyházi jövőkép? című könyvéhez kapcsolódik, melyet a szerző születésének 80. évfordulója alkalmából adott ki a Magyarországon működő Erdélyi Gyülekezet. A konferencián előadást tartott többek között Németh Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium államtitkára, Németh Géza egyik fia, Kató Béla, az Erdélyi református Egyházkerület püspöke és Pótyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke.

 

Németh Zsolt Értékek és érdekek – a keresztyén politizálás jövője című előadásában hangsúlyozta: – Az egyház sajátos küldetése betöltésével szolgálhatja a magyar nemzet és Európa fenntarthatóságát. Kijelentette: – A politikának mindig számolnia kell az egyházzal, hisz a politikának az a feladata, hogy biztosítsa azokat a kereteket, amelyekben az egyház be tudja tölteni küldetését. Véleménye szerint a politika hozhat jó döntéseket, de az egyház nélkül „eszköztelenné válik, ha szembesül az önzés mindent elborító kultúrájával”. Az önzés kultúrájának elemeiként említette az emberi kapcsolatok meggyengülését, a közösségszolgálat készségének megszűnését, a gyermekek meg nem születését, a bizalmi alapok hiányát. „Ha a kapcsolatok megerősödnek, ha a bizalom megjelenik az életben, ha sokan képesek áldozatot hozni, ha megszületnek a gyermekek, ha az önzés kultúráját az emberi szolidaritás kultúrája váltja fel, reménységgel tekinthetünk nemzetünk, de egész Európa jövőjére” – állapította meg Németh Zsolt.

A konferencián Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke rámutatott: – Az egyház nem politizálni, hanem szolgálni akar. Nem egyik szereplője, hanem partnere a politikának. Kijelentette: – Az egyháznak a nép, a közösség érdekeit kell képviselnie, ki kell mondania álláspontját, és ehhez kell keresnie a politikai partnereket. Azt is hozzátette azonban: az erdélyi kisebbségi helyzetben az egyháznak azt is szem előtt kell tartania, hogy a politikai versenytársak közül melyiknél látja nagyobb esélyét az általa képviselt értékek érvényesítésének.

Kató Béla megállapította: – Amennyiben a keresztények magánügynek tekintették volna vallásukat, nem kerültek volna soha összetűzésbe a hatalommal. Az egyház és a politika viszonya örökzöld téma, minden korban választ kellett adni rá – jelentette ki. Az egyházi elöljáró Egyház – Politika – Egyházpolitika ma és holnap című előadásában kifejtette: nem tartja szerencsésnek az egyházpolitika kifejezést, mert az egyháznak nem célja a világi hatalom megszerzése, de ez nem jelenti azt, hogy az egyházat nem érdeklik a társadalmi kérdések. A református püspök szerint a jövő legnagyobb kérdése az egyház tagjainak csökkenése. „A gyermekvállalás az egyetlen megoldás, ez határozza meg az egyház jövőképét” – hangsúlyozta Kató Béla.

Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke felidézte találkozásait Németh Géza református lelkésszel. Egyben tanításából idézett: – Nem a felekezetek fölötti „interkonfesszionális” együttműködésre, hanem ökumenizmusra van szükség. Utóbbiban a felekezetek megőrzik sajátosságaikat, csupán a közös feladatok elvégzésében keresik az összefogás lehetőségét.

A katolikus érseki helynök rámutatott: – Miért fontos az egyházi jövőkép? című kötet Németh Géza életének keresztmetszetét tartalmazza, melyet a református megújulásért végzett, fáradhatatlan munkájával és elkötelezettséggel. A könyvben foglaltak töretlen alakját, hithűségét, krisztusi elkötelezettségét, de mindenek fölött népe iránt érzett nagy szeretetét körvonalazzák.

Pótyó Ferenc személyesen többször is találkozott Németh Gézával. Mint mondta, utoljára, a 90-es évek elején Székelykeresztúron, a változások utáni egyik erdélyi körútja alkalmával. Templomi szolgálatán hallgattuk igehirdetését, majd ezt követően, éjszakába nyúló beszélgetésben fejtette ki meglátásait és ellátott jótanácsokkal, ötletekkel – felekezeti hovatartozástól függetlenül. – Nem szokásom nagy szavakkal dobálózni, de úgy gondolom, Géza bátyánk (akkor így szólítottam) egészen elégő gyertya volt egyháza és népe oltárán – mondta Pótyó Ferenc.

Az érseki helynök „A keresztény testvériség jövője” témában fejtette ki gondolatait. Rámutatott: – Felekezeti hovatartozásunk alapján, mindannyian ugyanazt a Krisztust követjük, tanítását hirdetjük, kegyelméből töltekezünk. Hivatásunk az utolsó vacsora terméből veszi kezdetét. Jézus itt mondott főpapi imájában a szeretet egységét szorgalmazta: „Szeressétek egymást, amint én szeretlek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást”. (Jn 13,34). Imádkozik a követőkért, a későbbi idők keresztényeiért: „De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egy”. (Jn 17,20–21) Pótyó Ferenc elmondta: – Küldetésünk megkívánja, hogy a történelmi szétdaraboltság sebeit, a tőlünk telhető módon igyekezzünk gyógyítani és orvosolni. Erre buzdít a nemzetek apostola Szent Pál, az efezusiaknak irt levelében: „Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség” (Ef. 4,4–5).

Németh Géza és „A magyar karika” című írásában a megújulás útját körvonalazta – mondta Pótyó Ferenc. Majd így folytatta: – Megoldást a keresztény kisközösségekben látta. Nem állította, hogy az egyház mindig, minden körülmények között kisközösségekben kell, hogy éljen, de azt igen, hogy a mai válságba jutott kereszténység megújulásához a kisközösségek organikus rendszerének kiépítése jelenti az utat. Egyúttal arról is meg volt győződve, hogy a magyar nemzet megújulásának útja a kereszténység megújulásán át vezet.

– Az értékek elvesztése, devalválódása, az élet értelmének az elvesztését is eredményezte. Az ember, illetve egy-egy nemzedék nem élhet tartósan értelmetlenül. Röviden összefoglalva a Centrum elvesztése révén, atomizálódtak, szertehullottak a részek, s így önmagukban értelmetlenné váltak. Az a mi igazi bajunk, hogy elvesztettük életünkből azt, AKI a CENTRUMA szívünknek, emberi közösségünknek. Meg kell találnunk újra életünk Centrumát! Az önmagát függetlenítő ember és közösség, minden erkölcstől függetlenítve, szabaddá válva, elpusztítja önmagát.  A szellemi megújulást egy emeletes ház víziójában látta, ahol az építkezést és üzemeltetést a Szentlélek energetikája biztosítja. Az így megalakuló kis közösségek a jó magot biztosítják ahhoz a vetéshez, amely bőséges aratást eredményez. Minden megújulás szívügyünk – írja Németh Géza, mert az egyetemes kereszténység megújítását szolgálja. Ha nem szaporodik a kisközösség létszáma, ha a meglévő tagok lelkesedése csökken, belső klikkek alakulnak ki, csak egyetlen hatékony gyógyszer van erre, a Szentlélek megújító fuvallata, amely visszavezet „az első szeretet tüzéhez”, s elhívatásunk vízióját újra felfényesíti – mondta Pótyó Ferenc. Előadását így folytatta: A kisközösségek felelősségét és jelentőségét hangsúlyozza a maga módján Márton Áron püspök is, 1975-ös újévi beszédében. Nem használja a kisközösség terminológiát, de a lényeget világosan körülírja: „Mi, mai keresztények gyakran beérjük azzal, hogy feladatunkat szabályszerűen végrehajtsuk, tiszta szándékkal, bizonyos adag jámborsággal és némi aszkézis hozzáadásával, de anélkül, hogy tevékenységünk valóban lelki tevékenység lenne. Lelki tevékenység az olyan ember cselekedete, akit valóban az evangélium megérintett és nyugtalanít. Másokat is az evangéliumhoz akar vezetni, és a Szentlélek erejében bízva, erre kötelezi el magát. Csak az ilyen cselekedet alkalmas arra, hogy felrázzon másokat az Istennel való találkozásra és az evangélium követésére.

S ez a „kisded nyáj” (vö. Lk 12,32) felelős az emberiség nagy családjáért, felelős a Krisztusban az emberiségnek adott kegyelemért, az emberiség egészéért, rendjéért, sorsáért. Ennek a kis csoportnak kell az emberiség nagy testét az evangélium szellemével áthatnia, az emberiséget Isten felé terelnie. S ebből a nagy és szent vállalkozásból nem vonhatja ki magát senki. Mindnyájan, akik a keresztség szentségét felvettük, Krisztus követségében járunk. Ezért különleges feladata mindenkinek a személyes példaadás, a közösségi összetartozás ápolása és az apostoli lelkület kiformálása”

Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze Változó és változatlan a keresztyén gondolkodásban címmel tartotta meg előadását. – Valamikor nagyon régen merész kérdésnek tűnt, hogy van-e, lehet-e bármi változó a keresztyén gondolkozásban? Legalábbis bármiben, ami lényeges. Majdhogynem istenkísértően merész feltételezés volt, hogy e világ változása bármit is változtatna a keresztyén hit lényegén. Mintha maga az Isten változna meg attól, hogy mi emberek egy kicsit más módon tesszük ugyanazt, amit régebben vagy másutt. Ugyanazt a sok-sok rosszat és kevés kis, felemás jót – kezdte előadását a refomátus lelkész. Majd így folytatta: – Újabban az vált kérdéssé, hogy van-e bármi változatlan abban, amit Istenről mondunk. Sőt, a mai teológiai irodalmat nézve, sokszor úgy tűnik, nem is igazán kérdés már ez – legfeljebb csak a beavatatlanok, a naivak számára. A bennfenteseknek evidens, hogy szinte mindenről mást mondunk, mint régen – csak persze birtokában vagyunk azoknak a kifinomult technikai fogásoknak, a know-how-nak, amely lehetővé teszi, hogy az egészen mást ugyanannak tüntessük föl. Mármint, ugye, lényegében ugyannak – csak más, korszerű  öltözetben. Olyanban, amely – úgymond – lehetővé teszi ugyanannak a mondását. Sőt, amely nélkül nem is lehetne ma ugyanazt mondani, mint régen. Szóval: az mondja ma ugyanazt Istenről, aki egészen mást mond, mint régen. Aki meg ugyanazt mondja, az mást mond. Tetszik érteni, ugye: „Az a gyanús, aki nem gyanús.” Zalatnay István filozófikus magaslatokra eljutó előadása végén megállapította: – Az Isten és ember folyamatos párbeszédére való intellektuális reflektálás maga is dinamikus kell, hogy legyen. A változás – a szerkezeti változás is – ezért nem defektus, nem az a rosta, amelyen át kihullik a nem igazán értékes, hanem a keresztyén létezés lényegéből fakad. Az állandó maga az út, annak önidentitása. Az Isten vándorló népének útja – amelyhez hozzátartozik az erre az útra való tudatos reflektálás is. Egységes láncolatot alkotnak az út során fölvetődő új és új kérdések és az azokra adott válaszok. Van, amikor ez a lánc egyértelmű, erős; amikor a  egymástól legtávolabb lévő szemek között is érezhető a szoros kapcsolat. És van, amikor a lánc szakadozni kezd…

Ifj. Németh Géza A jövő egyházának közösség mintáiról tartott előadást. Úgy mutatkozott be, mint lelkész gyermek, akinek egy felesége van, négy gyermek édesapja, 25 éve református presbiter, és 9 éve a budafoki református közösség gondnoka. Véleménye szerint a gyülekezetek egy része küldetéstudat hiányában csak vegetál.  Számos gyülekezet elveszettnek és magára hagyottnak érzi magát, nincs a jövőre nézve látása és terve, csak a túlélésben reménykedik. A  zsinat  és  a  négy  egyházkerület  nem  tud  „egy  közös  test  tagjaiként”  együttműködni. Hiányzik a bizalom és szolidaritás, ami az egyház egészére rányomja a bélyegét.

A döntések  sokszor  érdekek  és  nem  értékek  mentén  történnek,  a  rivalizálás lehetetlenné teszi a dialógust. A fel nem dolgozott múlt és a bűnbánat hiánya árnyékot vet egyházi életünkre. Testületi döntéseinket sokszor nem vesszük komolyan, határozatainkat nem mindig tartjuk be. Mindezekért is egyházi testületeinknek nincs tekintélye. A gyülekezet küldetéséhez szervesen kapcsolódó  intézmények helyett így alakulnak ki a „megélhetési intézmények”. Az intézményfenntartás mindeközben  elviszi a gyülekezet közösségépítésre fordítható erőforrásait, amely így megerősödés helyett függő helyzetbe kerül. A rosszul működő intézmények hiteltelenné teszik az egyház szolgálatát és elvonják a közegyház misszióra fordítható erőforrásait is.

Mindeközben Németh Géza felidézte a hiteles templom- és közösség-építő Demjén István (1922-1952) gyülekezeti lelkész alakját, továbbá Ravasz László püspök gondolatát: „Fel kell építenünk az élő gyülekezetből a megújult egyházat”, valamint Takács Pál orvos-presbiter, gondnok, Pásztor János, és Illés Dávid alakját, aki óvodát indított el Budafokon, majd szólt a budafoki keresztyén közösség jelenlegi aktív életéről. Gyülekezetünk só és világosság kíván lenni itt Budafokon, ahová Isten helyezte. Bizonyságtételének tartalma a Krisztusban kapott üdvösség hirdetése. Megtapasztalva azt, hogy növekedése nem öncélú, hanem szolgálatra hívta a Szentlélek. A gyülekezet szeretetközösségében a „Familia Dei” lelkületével szolgál, mind a gyülekezet tagjai mind az intézményeit igénybevevő családok között – zárta gondolatsorát ifj. Németh Géza docens.

                                

                                                                                                                                      Frigyesy Ágnes

                                                                                                            Frigyesy Ágnes képriportjával