A Németh Géza emlékkonferenciáról

Az Erdélyi Gyülekezet idén május 28-án rendezte meg a hagyománnyá vált Németh Géza emlékkonferenciát. A program 10 órakor úrvacsorás istentisztelettel kezdődött, melyen Szeverényi János országos evangélikus missziói lelkész hirdette az igét. Ezután az egybegyűltek megkoszorúzták Németh Géza kopjafáját az alapító lelkész három fiának jelenlétében. 

 

Az “Ótemplomban” összegyűltek elsőként Lukács Csaba újságíró előadását hallgathatták meg, aki volt népfőiskolásként személyesen is kötődik a Reménység Szigetéhez. Lukács Csaba a népfőiskolák jelentőségét méltatta, kiemelve, hogy ő például először itt tanulhatott angol nyelvet, ami mai napig meghatározó az életében és munkájában. De a képzés hat hónapja alatt, amit az erdélyi fiatalok akkor itt töltöttek, választhattak mezőgazdasági ismereteket, vagy akár szociális gondozást is. Az előadó kiemelte, a népfőiskola nem azonos a szabadegyetemmel. Alapismeretek megszerzésének helyszíne, interaktív, közösségformáló. Utóbbit bentlakásos volta is elősegíti. Szerepe, hogy fölkeltse az érdeklődést a tudás iránt, és igényességre ösztönözzön. Közösségépítő szerepét erősíti, hogy az itt lakók részt vettek többek között az általuk használt épületek renoválásában is. Mindez azonban nem mehetett a tanulás kárára. Amikor pedig hazatértek a szülőföldjükre, akartak és tudtak tenni otthon! Honismeretet, nemzettudatot, közösségszervezési készséget, és nem utolsó sorban szakmát vittek magukkal. Tágabb kitekintést nyertek a világra. Az előadó jó példaként említette még a lakitelkit. Mára ez az oktatási forma a múlté, de legalábbis tetszhalott. Jó esetben is csak az oktatásról szól. A volt népfőiskolások a nagyarányú elvándorlás következtében szétszóródtak a világban, és csak remélni lehet, h egyszer hazaköltöznek.

 

Második előadón Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán alapítvány elnöke volt Válaszútról. Kicsit folytatva az előző előadás témáját a jelenbe eveztünk át. Miután szórványban sokszor a lelkész is hiányzik, nem alakul ki igazi közösség. Déva, Kőhalom, Temesvár, Arad, Válaszút – az első szórványkollégiumok, ahová begyűjtötték a gyerekeket. Balázs Bécsi Gyöngyi is hangsúlyozta: a kollégium közösséget alkot! Anyanyelven lehet és kell írni és olvasni, amit az ott tanuló hazavisz a családjához: a kollégiumban önértékelést és identitást kap! A Kallós Alapítvány nemcsak az oktatásban, hanem a közművelődésben is szerepet vállal (válaszúti múzeum – gazdag népművészeti gyűjtemény), valamint 3-500 fős nemzetközi táborokat is szervez akár teljes családok számára. Fölismerték, hogy a gyermekeké a jövő! Kallós Zoltán teljes vagyonát ennek a nemes célnak szentelte. Az alsó tagozat után a Téka Alapítványnál tanulhatnak tovább a gyerekek. 2012-től létezik például a nagysármási szórványkollégium. A legújabb alapítás Magyarlapád, ahol 46 diáknak biztosított a tanulás.  Ahogy a népfőiskolák éltében anno, úgy itt is nagy szerepe van a közösségi munkára szoktatásnak. Az előadó kitért arra is, hogy a szórványkollégiumok diákjainak harminc százaléka már vegyes házasságból származik – őket tudatosan próbálják elérni! A csáberőt az a tény jelenti, hogy a szórványkollégiumok minőségi oktatást nyújtanak az állami iskolákkal szemben. A szülők érzékelik a különbséget, és bár sok gyerek már nem beszél magyarul, egy év elég a lemaradás behozásához. Emellett felismerték a többségi nyelv oktatásának jelentőségét is: ezzel a vegyes nemzetiségű szülőket is meg lehet győzni! Beigazolódott: minél több gyereket tudnak bevonni, annál több kerül a felsőoktatásba.  A kétnyelvűségen kívül fontos a jó helyismeret is. Az egyes kollégiumok tudatosan egymásra épülnek.  Az óvodától a mezőgazdasági szakképzőig tanulhatnak itt a diákok. Hangsúlyt fektetnek arra, hogy az végzettek ne csak papírt, hanem használható tudást is kapjanak. Mindeddig pozitívak a visszajelzések. Egyértelművé teszi a helyiek számára: megéri magyarnak lenni(maradni!) még a szórványban is. Ki kell hangsúlyozni, hogy mindez civil kezdeményezésként indult útjára 25 éve. A kollégiumokat a magyar állam finanszírozza, ezenkívül pályázati pénzekből tartják fönn magukat.  

 

Dr. Grezsa Ferenc pszichiáter a hálózatépítésről beszélt, mely program 2014-ben indult mentálhigiénés szakemberek kezdeményezésére. Mára Illyefalvától a Beregszászig behálózza a Kárpát-medencét. Jelenleg a Délvidéket próbálják becsatolni.  A diplomás lelkigondozók, akik bekapcsolódtak, hasonló alapértékeket vallanak. Piramis rendszerben épül fel: a volt tanítványok is részt vesznek már a munkában. Mindez egy ezer fős internetes hálózatban is leképeződik, ahol a szakemberek könnyűszerrel elérik egymást. A magyarság fennmaradásának kulcsa, hogy létezzen interakció  egymással, amely határokon átível és így nemzetegyesítő hatású. Egy felvidéki tanítónő ötlete volt például, – mikor érzékelte, mennyire nem ismerik a gyerekek az elődeiket -, hogy diákjai kezdjék el gyűjteni a régi családi fotókat, egy-egy hozzájuk kapcsolódó történettel. Az összegyűlt anyagból végül kiállítás kerekedett. Szempont az élethosszig tartó tanulás és a komplex alkalmazkodás. Az alapítók eszmei alapként a Heidelbergi Kátéra hivatkoznak.

 

Grezsa Ferenc előadását Gáll Sándor vetített képes előadása követte dr. Simonfi Zsuzsannának köszönhetően, az erdélyi református egyház közoktatási szerepvállalásáról, végül a konferenciát Németh Zsolt elnök úr zárta. Elmondta, hogy az elmúlt 27 év alatt minden erőfeszítés ellenére egyharmaddal csökkent a magyar közoktatásban résztvevők száma a határon túliak körében, főképp a szórványban, ami megkülönböztetendő a tömbmagyarságtól. Drámai mértékű az asszimiláció, leginkább Kárpátalján. De elvándorlásról ugyanígy beszélhetünk. A magyar intézményekben oktató pedagógusok éppen ezért fizetéskiegészítést kapnak a magyar államtól még a művészeti iskolákban is, a tanulók pedig ingyenesen étkezhetnek. Ezek az intézmények mégis komoly tanárhiánnyal küzdenek. Erdélyben a restitúció során visszakapott iskolák “provokálják” a létükkel  a román politikát. (Ld. Székely Mikó Kollégium este..) Szlovákia esetében racionalizálásról beszélhetünk. Csökken az iskolák száma, amibe beletartoznak a szakiskolák is. Szerbiában még a legkedvezőbb a helyzet, de rontják azt a rossz demográfiai mutatók. Ezért tematikus éveket szerveznek, amilyen  például a Petőfi program, melynek lényege, hogy 100-120 fiatal értelmiségi megy ki a szórványba, és ösztönözni igyekeznek a folklór megélését, vagy a nemzeti ünnepek megülését, eredménnyel! Hasonlóak a Rákóczi Szövetség programjai. Beiratkozási program, születési támogatás a határon túliak számára is! Óvodák, alapiskolák alapítása. Van jelentősége, hogy fölhívják a figyelmet a magyar oktatás jelentőségére személyesen is, mert nem elég csak a támogatási összegeket növelni. A nemzet határa addig tart, ameddig az intézmények elérnek – összegezte Németh Zsolt. Iskolát bezárni – ha ésszerűtlenné is vált a működtetése – nem szabad hagyni. Új programokat kell indítani a gyermekszám növelésére. Román területen a román nyelv tanítása elemi érdek – értett egyet  a korábbi előadóval. Nem szabad hagyni, hogy a magyarság és a minőségi oktatás között  választási kényszer alakuljon ki!  Végül szóba került a magyar iskolák elcigányosodásának kérdése a szórvány területeken. A cigány tanuló is hozzájárul ezeknek az intézményeknek a fenntartásához, ezért kell erre a kérdésre megoldást találni. A szakoktatás, az egyházi oktatás pillér, mivel a minőség döntő kérdés. Az államit az egyházi oktatás kiegészíti. A fő, hogy az egész határon túli oktatásnak legyen anyaországi háttere. Zárta a konferenciát Németh Zsolt.