Gyülekezeti Körlevél Böjtben

Kedves Testvérek, Erdélyiek, Barátaink!

Szeretettel köszöntünk mindenkit a húsvét-ünneplésre készítő böjti idő kezdetén. Ezekben a hetekben az elmélyültebb Istenre figyelést igyekszik segíteni gyülekezeti életünk intenzívebbé válása.

Hitélet

a) A hitélet kapcsán mindenekelőtt azt emeljük ki, hogy a gyülekezet döntése alapján a vasárnapi istentisztelet időpontját áttettük 10 órára.
A böjti időszak kapcsán három dologra szeretnénk különösen felhívni a figyelmet:

b) Esti áhítatok – böjti közös ima

A szokásostól eltérően a böjti időszakban nemcsak szerdánként, hanem hétfőn, szombaton és vasárnap is lesz esti áhítat 18 órakor. Ezeken az alkalmakon általában zeneakadémisták is szolgálnak közöttünk, és ekkor hangzanak el azok a böjti közös imádságok, amelyek az elmúlt napokban érkeztek be. Ezek kiemelt témája idén a Kárpát-medencei magyar református egyházmegyékért való imádság. A határon túliak nagyon nagy szeretettel, örömmel fogadták az ebben való részvételre szóló felkérést. Nagyon örülnénk, ha lennének a gyülekezetből, akik bekapcsolódnának ebbe, esetleg úgy, hogy a böjti hetek valamelyik napján eljönnének ezekre az alkalmakra.

c) Böjt a böjti időszakban

A szó szoros értelmében vett böjt ma egyre inkább kezd visszatérni a keresztyén életgyakorlatba. A görcsösen habzsolni akaró világban sokan ismerik föl, hogy a testileg-lelkileg magát megüresítő és Istenre figyelő ember páratlanul meggazdagodhat. Akiket ez érdekel, olvassák el honlapunkon az ezzel kapcsolatos írásokat.

d) Vigília

Idén is tartunk teljes éjszakás vigíliát nagyszombat estétől kezdve. Évtizedes hagyományunkat még szebbé teszi, hogy bekapcsolódott az előkészületekbe Urbán Gyula színházrendező barátunk. Ezen az éjszak páratlan módon találkozhatunk a kétezer éves egyháztörténet gondolat- és érzelmi gazdagságával: énekekben, elmélkedésben, szimbólumokban.

Építkezés

A Reménység Szigetén jelenleg is folyik az építkezés. Olyan nagy lépést tenni nincs módunk, mint amikor tavalyelőtt felavathattuk az altemplomot, de folya-matosan haladunk előre. Egy éve új vizesblokk készült el vendég- és betegszállásunkhoz, most pedig az ebédlőt újítjuk föl és, új gondnoki lakást alakítunk ki.
Elsősorban határon túlról érkező csoportokat a korábbinál kényelmesebb, szebb körülmények között tudunk fogadni és továbbra is nagyon kedvező áron. Kérjük, erre hívjuk is fel minél többek figyelmét.

Programok

Az előttünk álló hónapok programjaiból kettőre más most szeretnénk fölhívni a figyelmet: szokás szerint húsvét utáni második vasárnap lesz a Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozója, tehát idén április 14-én.
Június 1-jén szombaton lesz gyülekezetünk alapító lelkésze születésének 80. évfordulója. Ezen a napon tartjuk a Németh Géza Emlékkonferenciát, a szokásosnál is nagyobb tisztelettel, örömmel és méltó formában emlékezve a XX. század második felének egyik legjelentősebb magyar egyházi személyiségére. (Ezekről a programok-ról következő körlevelünkben részletes tájékoztatást küldünk.)

Idén is támogatható gyülekezetünk a személyi jövedelemadó 2×1 %á-val. Egyrészt közvetlenül az Erdélyi Gyülekezet a 0334-es technikai számmal, másrészt a velünk szorosan együttműködő Legato Alapítvány 18099098-1-41 adószámmal. Az adózók kétharmada egyáltalán nem él ezzel a lehetőséggel, közülük sokan erdélyi származású, szülőföldjüket szerető emberek. Kérjük, hogy az ő figyelmüket is hívjuk fel arra, hogy milyen komoly segítséget nyújthatnak munkánkhoz ezen a módon.

Az alábbi linken letölthető a rendelkező nyilatkozat, a befizetett adó egy százalékáról.

Életükre Isten áldását kérve küldi köszöntését:

Budapest, 2013. február 11.

Dr. Zalatnay István
Lovas Józsefné

vezető lelkész
főgondnok

 

Elkészült a Böjti Közös Imádság anyaga az első 11 napra, s megtalálható a Hitélet/Böjti Közös Imádság menüpont alatt. Az öt éves múltra visszatekintő kezdeményezés idei kiemelt témája a Kárpát-medencei magyar református egyházmegyékért való imádkozás. Ehhez és más témához is lehet küldeni imakérést, s azok be lesznek véve a következő hetek anyagában. Az egyházmegyék listája is megtalálható a honlapon ugyanott.

Budapest, 2013. február 12.

Dr. Zalatnay István
vezető lelkész