Németh Géza “JÖVŐ-KÖNYVE” A Református Gyülekezeteknek

.
Németh Géza református lelkész 3.

 

Megkezdődött Németh Géza: Miért fontos az egyházi jövőkép? című kötetének szétküldése a magyar református gyülekezetek és intézmények számára, első lépésben a magyarországi és erdélyi gyülekezeteknek.

A könyv kísérőlevelében (lejjebb) a kötetet szerkesztő örökösök nevében Németh Zsolt és a kiadó Erdélyi Gyülekezet nevében Zalatnay István, aki a tanulmányok előszavát írta, azt kérik: aki teheti, a könyv árának elküldésével támogassa a zilahi református óvodát. Egyúttal kérik a Németh Gézára vonatkozó dokumentumok, visszaemlékezések megküldését.

Németh Géza kötet Németh Géza református lelkész


Kedves Nagytiszteletű Úr/Asszony!

 

Ez év június 1-jén volt Németh Géza református lelkész születésének 80. évfordulója. Húsz évvel halála után is nagyon sokan emlékeznek rá mint izzó hitű, az egyházi élet számos területén úttörő szolgálatot végző emberre, akinek missziói tevékenysége csak kiteljesedett azután, hogy egy egyházi koncepciós per következtében több, mint másfél évtizedre elvették hivatalos lelkészi státuszát.

A jubileum alkalmából kiadott, most küldött kötet, amelyet határon innen és túl az összes református gyülekezetnek és intézménynek szeretnénk eljuttatni, végigkövet egy kivételesen gazdag lelkészi életutat az ébredési mozgalomtól az ’56-os ellenálláson és azt követő internálótáboron keresztül az érdi templomépítés „megbocsáthatatlan bűnéig” az ifjúsági misszió országos szintű szervezéséig, a kallódó fiatalok mentéséig és az erdélyi menekültek felkarolásáig. Az itt egybegyűjtött írások elsősorban mégsem a múltra, hanem a jövőre tekintenek: úgy érezzük, érdemi hozzájárulást jelentenek egyházunk jövőképének formálásához.

A kötet kiadásának költségeit túlnyomórészt sikerült biztosítani: nemcsak a kiadó Erdélyi Gyülekezet és Németh Géza családja tekintette ezt kiemelt feladatának; sokak adományából ki kell emelni a Méry Kiadó áldozatvállalását, Szűcs Attila egykori tanítványét, jelenlegi zsinati világi tagét és a Legato Alapítványét. Ezért úgy döntöttünk, ha utólag el tudják küldeni a könyv árát, 1500 Ft-ot, esetleg további adományt is, a teljes így befolyó összeggel a zilahi református óvodát fogjuk támogatni – ez felel meg Németh Géza határon túli magyarság iránti elkötelezettségének és mindig jövőre figyelő személyiségének. (Az Erdélyi Gyülekezet csak erre a célra használt alszámlájára Magyarországról 10700330-25437504-56000003, határon túlról Iban: HU36 1070 0330 2543 7504 5600 0003 számlaszámra lehet utalni, vagy postán a gyülekezet címére.)

A jubileum alkalmából egyúttal elindítottuk a hagyaték összegyűjtését, levéltári feldolgozását, hogy idővel az minél könnyebben hozzáférhetővé váljon az érdeklődők számára. Kérjük, akinek ehhez kapcsolódó dokumentumai, levelei stb. vannak, küldje el annak másolatát; de örömmel veszünk bármilyen személyes élményeket felidéző levelet is.

Szolgálatára Isten áldását kívánva küldi köszöntését:

Budapest, 2013. augusztus 14

Németh Zsolt
Dr. Zalatnay István
Tiszteletbeli főgondnok a könyvet szerkesztő örökösök nevében
Erdélyi Gyülekezet lelkésze

A kötet bárki számára megrendelhető az Erdélyi Gyülekezet címén:

Erdélyi Gyülekezet, Reménység Szigete, 1106 Budapest, Gyógyszergyári út 3.