Segélyszállítmány Hódmezővásárhelyre

.

2013 november 13-ára Turcsányi Márta presbiter-asszony 20 zsáknyi ruhanemű- és játékszállítmányt állított össze, amelyet Tordai Zoltán telepi gondnokunkkal Hódmezővásárhelyre vittünk a KOZMUCA FLÓRA gyermekotthonba. Itt 16, többnyire állami gondozott fogyatékos gyermeket látnak el. Tamasik Ágnes és Bagi Szilvia két gyógypedagógus nevelőjük nálunk az Erdélyi Gyülekezetben végzett bábszakkör-vezetői tanfolyamot. Azóta is nagy sikerrel báboznak saját gyerekeiknek, valamint a város óvodásainak, megszépítve ezzel az intézetis gyerekek és a többiek életét. Pár éve a Bábjátékos Egyesület neves szakembereivel, köztük Urbán Gyula író-rendezővel, Koryurek Vera bábkészítővel, Sánta Ibolya lelkésznővel, Kovács Hedviggel, a Bábjátékos Egyesület akkori titkárával megnéztük a gyermekek és a felnőtt bábcsoport produkcióit. Mindig örömmel konstatáljuk szívet derítő produkcióikat, és az otthonban végzett áldozatos munkájukat. Csak gratulálni tudunk nekik a nívós előadásokért.
Jó volt viszontlátni őket és a munkatársaikat, és segítségükre lenni olyan elesett embereknek (a fogyatékos iskola tanulóinak is), akiknek a szülei segélyekből, leszázalékolt járadékból élnek, és még a turkálók is drágák számukra.
Az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze, dr. Zalatnay István és segédlelkészünk, Úri Imre valamint a presbitérium továbbra is szívén viseli sorsukat, és pártfogó segítségüket folytatni fogjuk.
Következő utunk Cegléd-Ugyerbeli cigány iskolába és óvodába vezet. Erről később számolunk be.

Lovas Józsefné, az Erdélyi Gyülekezet főgondnoka